XVI. Országos Sporttudományi Kongresszus

2019. június 05-07.

A Magyar Sporttudományi Társaság június 5-7-ig a Nyíregyházi Egyetemen tartotta a XVI. Országos Sporttudományi Kongresszusát, melyen munkatársaink is részt vettek.

Olyan témakörökben voltak előadások, mint például sportgazdaság, sportmenedzsment, extrémsportok, sportpszichológia, olimpia sporttörténet, sportszociológia, humánbiológia és sporttáplálkozás, nagyon színes palettát vonultattak fel a szervezők. Prof. Dr. Martos Éva a konferencia nyitónapján „Sporttáplálkozás – van még tartalék!” címmel tartott előadást, melyet nagy érdeklődés övezett. Hangsúlyozta a személyre szabott sport-táplálkozás jelentőségét, megvalósításának lehetőségeit és nehézségeit, illetve kitért olyan a sport-táplálkozás jelenlegi fókuszában lévő kérdésekre is, mint például a periodizáció, az étrend-kiegészítők és a szuperélelmiszerek alkalmazása.

Kép forrása: Nyíregyházi Egyetem

Magyar Antidopping Csoport