A TE is hozzájárul a kézilabdázók fejlődéséhez

2020.03.04.

Új szakaszába lépett a Testnevelési Egyetem (TE) és a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) 2019 őszén induló, Sporttáplálkozás a jobb teljesítményért elnevezésű közös programja. A Prof. Dr. Martos Éva, a TE Sport-táplálkozástudományi Központ szakmai vezetője által eddig megtartott, oktatási célú előadások után immár személyes találkozókon vesznek részt a sportolók, és dietetikus szakemberektől kaphatnak egyénre szabott tanácsokat.


Kép: NEKA

A kezdeményezés lényegéről, valamint az együttműködés új szakaszáról így nyilatkozott a 140 kézilabdázót foglalkoztató NEKA hivatalos internetes oldalának Martos Éva: „A szervezett elméleti képzések, oktatások, kóstolóval egybekötött receptajánlások, hírlevelek, infografikák valamennyi célcsoportnak, edzőnek, sportolónak, konyhai személyzetnek szóltak egy meghatározott tematika szerint, a sporttáplálkozás speciális szempontjait figyelembe véve. Azt gondoltuk, ha ezeket az alapokat az érintettek elsajátítják, összességében a teljesítmény javulásához vezet, hiszen a táplálkozást alárendelik a sporttevékenységnek. Ami pedig a program új szakaszát illeti, az egyéni tanácsadás fontos. Az edzők kiválasztottak húsz sportolót, akiknél fontosnak tartották, hogy a testösszetétel megfelelő legyen, többek között izomtömeg-növelésre vagy testzsírtartalom-csökkentésre van szükség, akiknél esetleg a többször jelentkező fáradtság megfelelő táplálkozással vagy folyadékpótlással megszüntethető. A személyes találkozón a szakemberek figyelembe veszik a januári InBody-mérések eredményeit, a fiatalok eddigi táplálkozási szokásait, felhívják a figyelmet a legfontosabb hibákra. Ezek a beszélgetések később online vagy e-mail formájában folytatódhatnak, természetesen attól függően, kinek milyen segítségre és mennyi időre van szüksége a kívánt cél eléréséhez.”

A TE professzora hangsúlyozta: az élelmezésvezető által összeállított étlapokat rendszeresen értékelték, és javaslatokat tettek az esetleges változtatásokra. A NEKA kézilabdázói ugyanis fiatalok, akik különböző táplálkozási környezetből érkeztek, és csak úgy lehet eredményt elérni, ha az egész táplálkozási környezet a fejlődésüket szolgálja.

Magyar Antidopping Csoport